szerda, január 31, 2007

Fogorvoslás


Vasárnap megtörtént az első balesetem a fogszabályzóval. Én úgy emlékeztem, hogy a régivel állandóan mindenféle gondok voltak, ezzel eddig meg semmi, max. az, hogy néha feltörte belülről a számat a cucc, meg esetenként annyira fájtak húzás után a fogaim, hogy napokig csak pépeset tudtam enni. De most IGAZI gikszer történt: hátul egy kis satu-szerűség fogja a fém szálat, ami a fogaimnál körbefut, és a kis dög szál fogta magát (vasárnap reggel, amikor már tökegyedül reggeliztem jj-nél), és kicsúszott a satuból. Rögtön belémvillant, hogy most akkor az egész fogsorom elől ki fog csúszni a szál, de szerencsére a kis gumigyűrűk, amik minden egyes tappancson szorítják a szálat, megfogták, bár azonnal éreztem, hogy a hátsó fogam elkezd mocorogni, hogy már nem húzza ezerrel a kis fémszál.
Hétfő reggel tehát irány a fogszabályzó, addigra már kopogott a szemem, mert reggelizni se mertem, nehogy teljesen kipurcanjon a fogszabi. A fogorvos mondta, hogy nem gond, ilyen előfordul, és szépen megcsinálta. Utána meg bejelentettem neki, hogy akkor én március közepén elmegyek egy fél évre Indiába. Nehezen lehetne azt mondani, hogy repesett az örömtől....
Mindenesetre megbeszéltük, hogy kint ha nem muszáj, akkor ne nyúljon senki a fogszabályzóhoz, mert van pár orvos/fogorvos ismerőse, akik jártak kint, és hát igen középkori arrafelé az orvoslás színvonala (pedig a magyar sem valami kiemelkedő, legalábbis a felszereltséget illetően). Szóval majd úgy fogja "felépíteni" a fogszabályzót, mielőtt megyek, hogy semmi bajom ne legyen vele. Egyébként meg irgum-burgum, mert max. havonta egyszer bele kellene nézzen valaki a számba, én meg egy fél évre elmegyek. De sebaj, ezért aztán tényleg kár lenne kihagynom ezt az utat :))) (mondtam már, hogy nagyon normális fogszabályzós orvosom van?)

Jövő héten hétfőn meg "rendes" fogorvoshoz megyek, megnézetem a fogaimat még a nagy út előtt, meg egy fogkőleszedés is vár rám, "szerencsére" a köveim a belső fogíven vannak, ergo a fogszabitől még hozzájuk lehet férni.
És még fodrászhoz is megyek, de most csak barnával melíroztatom a hajam, ne legyek túl szőke odakint (bár tudom, a barnulást először agyilag kellene elkezdenem :)))

Ja, és hogy mikor tanulok az államvizsgára? Jelentem, már elkezdtem, egy egész tételt már megnéztem (igen, tényleg nem azt írtam, hogy megtanultam...)

hétfő, január 29, 2007

Foglalás


Nos, lefoglaltam a repjegyem :)

Először úgy volt, hogy Bécsből repülök, mert az volt a legközelebbi hely, amit az orbitz is ismert, de aztán rátaláltam checkfelix-re, és felix már ismeri Budapestet is. Úgyhogy végül ugyanannyiért repülök innen, mint Bécsből repültem volna, van mérföldgyűjtögető egyenlegem, így ha még kétszer körberepülöm a földet, akkor már lesz annyi mérföldem, amiből "ingyen" el tudok reppenni valami közeli helyre.... De mindegy, a lényeg, hogy íme az adataim:

Szóval szeptember 3-ára készítsétek a vörös szőnyeget, és a sikoltozó "rajongótábort" :))) Igaz, a reggel 10 órás érkezés ugyan lényegesen emberbarátabb, mint kedves Marcink hajnali 6-os érkezése, de munkásembereknek nem valami tökéletes az időzítés.

Közben még tovább haladtam a készülődésben, egyrészt sikerült részben kiderítenem, hogy mit és hogyan kell ahhoz csinálnom, hogy legyen TB-m a kintlét alatt is.
Ehhez először felhívtam az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat. Itt a kedves központos néni alapból bekapcsolt a jogi osztályra, hogy miért, az azóta is rejtély. Itt kiderült, hogy a "társbiztosítást" nem náluk kell kötni, hanem az apehnél. Na, erre megpróbáltam felhívni az apeh-et, ahol csütörtökön délután 1-kor gyakorlatilag sehol senkit nem lehet utolérni, mert csak 12-ig vannak nyitva... Végül a Mosonmagyaróvári kirendeltséget értem utol, mert ők 3-ig dolgoznak (de ugye ha én egy fél napot kések az adófizetéssel, akkor jön a bünti-csekk). Lényeg a lényeg, hogy 2 módja van a TB-fizetésnek. Az egyik, hogy közvetlenül az apehhel kötök egy szerződést (kitöltök egy sima formanyomtatványt), és fizetem a minimálbér után járó eü hozzájárulást (+ nyugdíjat opcionálisan), ez szumma 12e ft/hó (vagy 25e nyugdíjjal). A másik az "eltartottság", amikor valaki fizeti utánam a járulékokat, és EZ az, amit az OEP-nél kell kötni. Na, ezt még nem sikerült kiderítenem, hogy hogy is működik, és hogy esetleg kevesebb-e, mint a közvetlen szerződés. Bár nem nagyon hiszem, de hátha.

Meg kaptam egy rakat könyvet jj anyukájától + a rust-i szomszéd nénitől, aki nagyon kedvel (és akitől a jj apjával való tökéletes bánásmódot (= letojni magasról + ledorongolni adott esetben) tanulom). Az egyik könyv még egy adag travel know-how-t is megoszt, és már alaposan ráparáztatott a veszettségre (állítólag indiában van a legtöbb veszett állat), úgyhogy most erősen gondolkodom, hogy kell-e nekem mégis veszettség elleni védőoltás (3* kell ismételni, szumma 20e ft-ért....). Holnap betelefonálok az oltóhelyre, hogy mit mondanak (és hogy most is ki kell-e várnom a 100 kilométeres sort, vagy mehetek ismétlő oltásra is, és akkor nem kell sorba állnom).

Én már úúúúgy mennék....

csütörtök, január 25, 2007

oltások

Hős vagyok: ma egyszerre 4 oltást kaptam. Sőt, olyannyira hős vagyok, hogy már csak egy ismétlő oltás van vissza :)))
(na jó, csak magamhoz képest voltam hős, eleve jéghideg volt a kezem + izzadt a tenyerem, amikor bementem, a gyomrom egy apró görcs, és finoman sápadt voltam. aztán előre jeleztem, hogy én nem bírom, ha szúrnak vagy szívnak, úgyhogy készüljenek. + megpróbáltam rábeszélni az orvost, hogy most ne adjon be mindent, de mondta, hogy vagy most 4, legközelebb egy, vagy most 3, legközelebb 2. De így is, úgy is teleszurkálná mindkét kezemet.... már csak annyit tudtam kérni, hogy a tetanuszt, ami fáj, a bal kezembe adja, mert ugye holnap a jobbik kezemmel vizsgát kell írnom. A második szuri - tényleg csak szúnyogcsípés volt - után meg szóltam, hogy nekem MOST kell lefeküdnöm. aztán még olyan fél óra volt, mire összekapartam magam, de nem is baj, mert az allergiás reakciók max. annyi idő alatt kijönnek, így ott kell maradni az orvos közelében, ha esetleg valami gáz lenne.)

Amiket kaptam:
- Hepatitis A+B
- tetanusz, diftéria, IPV
- agyhártyagyulladás
- tífusz
+ egy nagyon csecse sárga WHO-s oltási kiskönyvet, amiben benne van mindez :)

Ami lesz még:
- Hep. A+B egy hónap múlva. pont a síelés előtt. (tavaly síelés előtt éppen 3 hetes volt a hasamról leszedett anyajegy sebe...)

Amiket nem kaptam:
- veszettség - majd beoltatom magam, ha megharap egy kutya
- sárgaláz - állítólag most nem nagyon van sárgaláz ázsiában, szóval no para
- kolera - ez kb. Teréz anyának lehetett fontos, aki tényleg nagyon nagyon rossz körülmények között dolgozott, de aki csak nagyjából civilizált helyen van, annak nem kell aggódnia. meg eleve, ha jelentkeznek a tünetek, akkor kórházba kell menni, és simán gyógyítható (a hányás-hasmenés miatti kiszáradás miatt halálos, ezt meg kórházi körülmények között nagyon jól lehet kezelni)
- trópusi náthaláz, mert annak nincs oltása.

Amit majd lent kell beszereznem:
- malária gyógyszer, mert 6 hónapig eleve nem lehet szedni (elméletileg fertőzőtt területen napi egy tablettát kell bevenni) + mert odaát sokkal olcsóbban a gyógyszerek, és jók is. remélem (mindenesetre ami megmarad jj vietnami túrájából, azt megöröklöm.)

Kaptam még egy receptet egy bakteriális-vírusos hasmenésre való gyógyszerről + vennem kell még egy rakat aktív szenet, és egy olyan kis papírt is vadásztam, amin rajta van, hogy még milyen gyógyszereket érdemes vinni. Első körben csak csupa olyat, amit eleve vittem volna, de pl. a görcsoldóra nem gondoltam volna alapból (mivel eddig nem kellett, de most már más idők járnak, ugye).

Egyébként ismét nézegettem az oda-visszaút időpontjait, meg a vízumigényléssel kapcsolatban számolok most ezerrel, hogy adjam inkább be a síelés előtt, de akkor egy fél hónappal rövidebb ideig lehetek kint, vagy inkább adjam be utána gyorsítva (ha elutasítják, akkor már úgyis édesmindegy...), és akkor tovább maradhatok, de még nem jutottam dűlőre. A vízum ugyanis a kiállítás időpontjától számított 6 hónapig érvényes, és nem a kiutazástól vagy egy megadott dátumtól számítva. Még értekezem egy sort holnap jj-vel, hogy neki elméletileg mikor lenne jó, mert a mostani terv ugye az, hogy a végén majd jön, még kirándulunk 2 hetet, aztán együtt vissza. (ezt a mondatot vajon felülírja majd az élet????)

És azt hiszem, hogy az anyukám egy kicsit elkezdett izgulni.... Ma ecsetelgettem neki az oltás részleteit, meg hogy még mi mindent kell csinálni
- TB-t elintézni,
- biztosítás,
- nemzetközi diák,
- telefoncsomag váltás,
- repjegy foglalás,
- hitelkártya hosszabbítás,
- kontaktlencse,
stb.
és úgy tűnt, most először egy kicsit elkezdett aggódni. De nem lesz semmi baj, mert ügyes vagyok, és vigyázni fogok magamra. Meg itt mindig leírom, hogy mi történik velem, úgyhogy lehet, hogy tájékozottabbak lesztek így, mint ha otthon lennék :)

(btw, a múltkori vizsgám, amiről az előző postban írtam, 5-ös lett :))) azt hiszem, okos vagyok :))

szombat, január 20, 2007

Fél lábbal a Gangeszen túl

Meg kellett állapítsam, hogy nincs annál résszabb, mint amikor gondolatban már hetedhét országon túl járok, de ehelyett olyanokat kell tanulnom, hogy hogyan határozzuk meg a globális konkordancia indexet a közlekedési projektek hatékonyságvizsgálatai során. HÁT KIT ÉRDEKEL????
A vizsga előtti éjszaka már alig bírtam aludni, de nem azért, mert izgultam a vizsga miatt, hanem mert olyanokon járt az eszem, hogy milyen ruhában lenne érdemes menni, mert ugye hidegben indulok, de nagyon melegben érek oda, és nem kell nekem kabát, de Londonban 4 órát fogok dekkolni a reptéren, és ott sem szeretnék megfagyni. Meg hogy még könyveket akarok venni, meg kell szereznem egy kikódolt telefont, hogy kint esetleg tudjak venni egy kártyát, és akkor kicsit talán olcsóbban tudok majd bejelentkezni, meg hogy össze kellene rakni egy riadóláncot, hogy ha jelentkezem/nem jelentkezem, ki mit csináljon....

És ehelyett ugye tanulok... De már nem sokáig: ma volt az utolsó előtti vizsgám, és ez is elég biztosan meglesz.

Ráadásul már elég alaposan elkezdtem ráhangolódni az utazásra vásárlásilag is: vettem már egy naplót és egy hozzá tartozó tollat (a mellékelt képen), meg két szoknyát, egy nadrágot, egy félcipő szerűséget, ami tornacipő jellegű babacipő, nagyon könnyű és nem kell hozzá zoknit venni, és lehet benne városnézésre is menni (amit ugye a higiéniai állapotok és a kényelmi szempontok miatt kis papucsban nem annyira érdemes megjátszani), igaz, a cipellő fehér és hupikék, szóval egy kicsit gewöhnungsbedürftig, ahogy a connect magazin mondaná :)



Egyébként meg jj hívta fel a figyelmemet arra, hogy talán nem érdemes itt vagyonokat költekezni ruhára, mert eleve ott sokkal olcsóbban fogok tudni mindent megvenni, meg ugye nem is nagyon tudom, hogy pl. ujjatlanban nagyon lehet-e / illik-e mászkálni, vagy sem.... Szóval soppingolást ma egy nagy adag antikvár könyv megvásárlásával (köszönük, bookline) lezártam, és innentől kezdve tényleg csak arra költök, amire nagyon kell - ebből is bőven elég akad (kontaktlencse, biztosítás, repjegy, stb.stb.stb.).


szerda, január 17, 2007

Útlevelem már talán lesz


Ma reggel voltam útlevelet csináltatni. És összesen 1 órámba került, ebben benne volt egy húszperces séta is a legközelebbi bankomatig. Mert ugye annak ellenére, hogy megnéztem, mennyibe is kerül az útlevél, nem vettem ki pénzt, mert hátha mégsem ott/úgy kell befizetni az útlevél árát.
Egyébként meg a fénykép is elég jó lett, ezt a kijelentést annak fényében kell értékelni, hogy alapvetően nem vagyok fotogén, az igazolványképeim meg extra bénára szoktak sikerülni...

És arra jöttem rá, hogy mi magyarok már annyira rosszul vagyunk szocializálva, hogy azon lepődünk meg, ha egy ügyintézés flottul megy, és esetleg még kedves is az ügyintéző. Igaz, a fényképes csaj kicsit olyan volt, mint egy katonatiszt (üljön le. most írja alá a lapot úgy, hogy az aláírás ne érintse a keretet. most nézzen a kamerába. kész. majd a xx ablaknál jelentkezzen, ha befizette a csekket. uff.), de ezt a jó képért cserébe hajlandó vagyok elnézni neki. Meg abba is belegondoltam, hogy milyen állati unalmas lehet papagájként ismételgetni ugyanazt a 10 mondatot adott esetben éveken keresztül.... Nekem már akkor kezdett elegem lenni az ismételgetésből, amikor anno a hostelben dolgoztam egy-egy hónapokat, és kb. ezerszer elmondtam, hogy hogyan adja le a kulcsát, mire való a kulcskártya, milyen buszjegyet vehet, hol van a legközelebbi étterem, stb.....

Ja, és a legjobb: nem gyortsított útlevelet kértem, de így is két hét mólva mehetek érte :))) (és akkor fogják érvényteleníteni a mostani, a hágai esőben rongyossá ázott útlevelemet....)

kedd, január 16, 2007

Előkészületek előkészülete

A dolog egyébként úgy történt, hogy már ugye elég régóta téma volt állandóan, hogy elmegyek, elmegyek, de egészen biztosan visszajövök. Aztán valahogy csak nem akart összejönni a kimenetel, az első lehetséges hely ugye bezárta kapuit, mielőtt odamehettem volna, aztán sokáig nem foglalkoztam az egésszel. Tavaly ősz végén ismét nekiálltam egy kicsit szervezkedni, de az első helyről, ahová jelentkeztem, semmi visszajelzés nem jött, aztán ismét nem foglalkoztam vele. Most meg egy hét leforgása alatt meglett a helyem:
egy tanulási problémás gyerekeket oktató magániskola-szerűség, ahol diszlexiás, diszgráfiás, stb. gyerekeknek fogok angolt tanítani, meg még meglátjuk, hogy esetleg táncot/kosárfonást, egyebeket is. (a hely Karnataka állam, Davengere város (Goától délkeletre, kb. 150 km a tengerparttól) - a képek kattintásra nagyíthatók)

Az első probléma a kintlétem ideje volt, mert szeretnék kb. fél évet kint lenni, de a suli infója szerint a vízum csak 3 hónapig érvényes, és az ennél hosszabb vízum megszerzése iszonyú bonyolult és hosszadalmas feladat. De, megoldás lehet, ha az ember átlépi az országhatárt, aztán visszamegy, és a határon vesz még egy 3hónapos vízumot. Csak ugye mi van akkor, ha nem engednek vissza?

Közben emmaileztem egy lánnyal, aki pont egy éve jött vissza egy egyéves kintlét után, és ő mondta, hogy neki még 6 hónapig volt érvényes a vízum, és ő is a kiutazás-visszautazás módszerrel hosszabbította a vízumát, és nem volt semmi gond.

Végre aztán ránéztem az indiai nagykövetség honlapjára is, és ott kiderült, hogy tényleg 6 hónapig érvényes a vízum, vagyis nem kell oda-vissza utazgatnom a fél országban csak azért, hogy a vízumom meglegyen.

Az előkészületek tehát most így állnak:
- holnap megyek útlevelet csináltatni, mert akármilyen hihetetlen, immáron majdnem 5 éve, hogy Hollandiában jártunk, amikor ugye szintén új útlevelet kellett csináltatnom.
- amint megvan az útlevél, megyek vízumot csináltatni, ami kb. két nap, viszont nem szabad nagyon elkapkodni sem a dolgot, mert a vízum a kiadás napjától érvényes 6 hónapig, és nem kellene fél hónapot elvesztegetnem még itthon.
- utána kell járnom, hogy milyen társasággal érdemes repülni, hogy adott esetben rugalmasan módosítható legyen a visszaút időpontja/helyszíne.
- kell még útikönyveket is gyűjtögetnem + megveszem annak a könyvnek az india kiadását, amit kambodzsával megkaptam (kulturschock india).
- meg kell hosszabbítatnom a jogosítványomat, mert lejár, és ugyan nem tervezem, hogy kint vezetek, de soha nem árt, ha legalább a lehetősége megvan az autóbérlésnek.
- ki kell derítenem, hogy milyen oltásokat kell beadatnom, és azokat hol lehet. elméletileg az ántsz-nél foglalkoznak ezzel, de még nem 100%. a várható oltások (a WHO ajánlásai alapján):
- kolera
- trópusi náthaláz
- hepatitis A, B, C, D, E
- malária
- agyhártyagyulladás
- tífusz.

Nem is akarom összeszámolni, hogy ez összesen hány szúrással jár, de már most szédülök és izzad a tenyerem....

Ja, és ha minden jól megy, mindezeket úgy 1,5 hónap alatt kellene elintéznem, hogy nagyjából március 5-én indulhassak (azért akkor, mert az egy nagyon szimpatikus időpont).

Közben még megnéztem a postai árakat is Indiába, hát, csomagot gondolom senki nem fog küldeni, lévén a csomag induló ára 12.000 ft, de még a levél is igen-igen húzós....

Na, most meg megyek vissza tanulni, hogy ez a félév amolyan diploma-ajándék is legyen egyben.

Prológus

Igen, úgy tűnik, hogy hosszas halogatás/halogatódás után végre megvalósul a régi titkos álmom, és ELHÚZOK FÉL ÉVRE INDIÁBA!!!!! :)))))

Huhh. pont akkor, amikor már végképp kezdtem letenni az egészről. Ez a blog most azért születik, hogy a kinti örömeimet, kínjaimat, gondolataimat megosszam önmagammal és Veletek, és hogy a messzeségből is adjak hírt magamról, no meg hogy Rólatok is tudjak valamit. Persze e-mailben is elérhető leszek (remélem), de a blogon keresztül nem muszáj a kilométeres ömlengésekre válaszolni, amit egy e-mail esetében ugye nehezebb kikerülni.

Egyébként kommenteket a bejegyzésekhez mindenki tud írni, úgy állítottam be a blogot, hogy anoním (tehát nem regisztrált) emberkék is írhatnak. Az egyes bejegyzések után van egy olyan link, hogy X hozzászólás (posted by julcsa @ .... után, X comments), erre kell kattintatni, akkor megjelenik egy új ablakban egy szövegdoboz, oda lehet írni, aztán ki kell választani, hogy anoním vagy regisztrált hozzászólás lesz, aztán azt a néhány karaktert, ami színesen látszik alul, be kell írni a "Word verification" szövegdobozba, és mehet. Ennyi.

Várhatóan néha majd angol bejegyzések is születnek, tudjuk, ki miatt.

Hát akkor, kalandra fel!