péntek, február 23, 2007

Nemzetközi karrier :))))


Egyre magasabbra mászom a ranglétrán, pár hete még én voltam a kis tojáshéjas az egyetemen, most meg már nemzetközi professzori karrierem veszi kezdetét :)))
Azt lehet, hogy már említettem, hogy nem sokkal azután, hogy megérkezem Indiába, a szomszéd (értsd 200 km-re lévő) egyetemen lesz egy szeminárium, Development, Civil Society and the Third Sector: The Emerging Perspectives címen. A téma ennek megfelelően eléggé szerteágazó, és gyakorlatilag bármilyen, kicsit is kapcsolódó anyaggal lehetett jelentkezni előadást tartani. Nekem az egész szemináriumról S. szólt, a kinti igazgató, és ajánlotta, hogy ha gondolom, akkor dobjak össze egy prezentációt, mert ugye a téma eléggé ahhoz illeszkedik, mint amit eddig is tanultam. Én eleinte eléggé szkeptikus voltam, meg időm sem volt nagyon arra, hogy ezzel foglalkozzak. Aztán a leadás napjára végül úgy döntöttem, hogy vesztenivalóm tulajdonképpen nincs, max. az a pár óra, amit a prezentáció bemutatójának írásával töltök. Itt nem ppt-re kell gondolni, hanem egy kivonatot kellett küldeni arról, hogy miről is szólna majd az előadás.
És ma érkezett az e-mail, hogy beválasztottak :))) Úgy tűnik, hogy a 2napos rendezvényen összesen 11en fogunk előadni, meg még holmi beszélgetéseket is terveznek, szóval a jelek szerint nagyon hosszú előadást nem kell csinálni, de nagyon kíváncsian várom a pontos adatokat (milyen hosszú legyen, stb.), mert én eddig azért egy fél órásnál hosszabb előadást sose tartottam, de legtöbbször 5-10-20 percbe kellett mindent besűríteni. Amit igaz, általában kevésnek is találtam...
Most nem tudom még pontosan, mi lesz, hogy lesz, de már nagyon várom.
Üdvözlettel:
Professzor Dr. julcsa :)))

1 megjegyzés:

scullly írta...

tyű, gratulálok, professzorasszony! :)