csütörtök, március 08, 2007

Fogszabi 2

Ja, és tegnap voltam fogszabályozódni is - utolsó alkalommal most a fél év előtt. A dolgo igen szerencsésen alakult, mert kiderült, hogy a fogorvos alaposan szilánkosra törte a bokáját, és tegnap volt az első nap, hogy dolgozott....
A megerősítés, amit beígért, abból állt, hogy a felső fogsorra a körbemenő ív körül alulról-felülről fűzött még egy-egy vékonyabb fémszálat, vagyis most minden tappancsot körbeölel egy sor kis szálacska - ettől a felső fogsor már a stabilizálódás folyamatát kezdi, míg az alsó egyelőre még alakul, ott csak új, erősebb ívet kaptam, meg az ívek vége nem csak kiáll, hanem hosszabb és vissza van hajtva, hogy semmiképpen se tudjon se kicsúszni, se oldalirányban elmászni. Lényeg a lényeg, hogy most sokkal többnek néz ki a számban lévő anyag, de legalább úgy fog maradni. Remélem. Ugyanis közölte az orvos (miután kaptam egy fél fogszabályzónyi felszerelést), hogy azért keressek egy jónak tűnő fogorvost odakint, hogy ha valami gáz lenne (pl. leválna az egyik tappancs) akkor legyen kihez rohanni. És sok szerencsét kívánt, hogy minden rendben menjen - a fogszabival. Hát, köszi :)))

(akartam ide képet is tenni, de csak olyan csúnya fogszabályzós képeket találtam, hogy inkább nem riogatnálak titeket)

Nincsenek megjegyzések: