Már jobb

Örömmel jelentem, hogy ma már sokkal jobban vagyok - még nem az igazi, de már közelít.

Délután megyünk moziba, este dupla szülinapozás a hostelben, két srácnak is szülinapja van, és a jókedvet az is növeli, hogy ma reggel ismét abban a farmerben ücsörgök itt, ami jó két hónapja nem volt rajtam, mert "ideiglenesen kinőttem" :))) Mire is nem jó egy kétnapos gyomorrontás.
(+ még arra volt jó, hogy ma reggel totál éhesen ébredjek, és olyan fogalmak vegyék be magukat a kis fejembe, mint túróscsusza, sztrapacska meg gombás palacsinta sok tejföllel a tetején, átsütve. asszem ez a kétnapos fehérjemegvonás eredménye lehet :) )

Munka halad, bár az előzetes tervekkel ellentétben Suren még nem ért vissza mysore-ból, ami csak azért gond, mert egy rakat kérdésem van, amikre a jelek szerint (már végigkérdeztem mindenkit, aki él és mozog) csak ő tud válaszolni. Úgyhogy jöhetne.

Egyébként Suren... Hát, azt eddig is tudtam, hogy néha szeret igen nagyokat mondani, amikből aztán semmi nem lesz.

Most viszont az van, hogy Karan a pótvizsgán sem alkotott valami nagyot, és kémiából tuti nem fog átmenni (mert nem válaszolt annyi kérdésre, hogy meglegyen a minimum pontszáma), de a biológia is kérdéses. Suren, aki ugye itt a suliban folyton arról papol, hogy a gyerekeket nem szabad túl nagy érzelmi nyomással megbénítani, folyamatosan azt sulykolja Karanba, hogy ő (mármint Suren) ezt már régesrég tudta, hogy Karannak nem fog sikerülni ez a vizsga, és különben is tökre béna, és tehetségtelen és nem elég tisztelettudó ésatöbbi..... Nyomorult srác meg már csak árnyéka önmagának, eddig folyamatosan egy merő vigyor volt, most olyan mint a mosott rongy, kedvetlen, nem eszik, totál kivan. Ja, Suren kedves lépése még az volt, hogy Karant eltiltotta a futástól - Karan reggel és este szokott egy-egy órát futni. És még csak ez sem lehet meg neki. Bár hogy ennek aztán mi az értelme, azt végképp nem tudom megérteni....

Egyszerűen hihetetlen, hogy Suren mit művel a saját gyerekével - pontosan az ellentettjét annak, mint amit itt a suliban a diákokkal csinál....

Szarul vagyok

Amilyen nagyon örvendeztem kicsit kevesebb mint egy hete, most olyannyira vagyok szarul.
A dolog ugye a pannonos dologgal kezdődött, lévén valszeg nem annyira olvasták el az önéletrajzomat, vagy legalábbis nem állt össze nekik a kép, hogy ha indiában vagyok, az azt is jelenti egyben, hogy indiában vagyok (jééééé), és nem otthon, és nem tudok besétálni budaörsre interjúra.
Aztán ezen elkezdtem agyalni, és attól is igen rossz hangulatom lett, hogy immáron lassan 10 helyre pályáztam, és még sehonnan semmi visszajelzés. Ami kicsit lelombozó. Persze tudom én, munkát nem talál olyan állati könnyen az ember, de akkor is. (A múltkor egyébként a hvg karrier-oldalait olvasgattam, ahol egy nagyon okos hr-estől idéztek egy olyan beszólást, hogy hát ő valami fejvadász cégnél van, és egyszer volt egy olyan 'ügyfelük', aki egy hónap alatt 12 állást pályázott meg náluk. És ez lenni űbergáz. Az más kérdés, hogy amikor az ember munkát keres, akkor igenis meg fog pályázni 10-20-30 állást per hónap, egészen addig, amíg nem talál valamit. Nem???)

És a legjobb tegnap jött: már pár napja folyton fájt a fejem meg tökre gyenge voltam, de azt gondoltam, hogy ez még a múlt hétvégi hasmenés vége. Na, tegnap végül elvonszoltam magam a tornaterembe, ahol 20 perc alatt teljesen kicsináltam magam. Ezek után délután elkezdett fájni a gyomrom, estére meg már csak nyöszörögni bírtam. Adtak ugyan valami port, ami az égvilágon semmit nem segített (+ kb. két órába telt meggyőzni a gyomrom, hogy annyira azért nem volt rossz a cucc, hogy lendületből vissza is jöjjön), és egész éjszaka csak agonizáltam + nyögtem, a magamra terített két paplan alatt (olyan 28 fok lehetett).
Reggelre kicsit jobb lett, de egy pirítóson meg egy liter citromos teán kívül mást nem sikerült magamba erőltetni. Laza 4 óra alatt elkészülődtem, a szokásos 15 perc helyett olyan jó fél órába telt, mire bebicikliztem a suliba (+ 2*10 percet shoppingoltam: első körben vettem fél kiló almát, amivel ismét sikerült a kedvenc zöldségesemet meggyőzni arról, hogy a fehér ember idióta, lévén az olcsóbb (= a savanyúbb) almából kértem a lehető legzöldebbeket és legkisebbeket. Ehhez mondjuk tudni kell, hogy itt iszonyat édes almák vannak, amit otthon egyáltalán nem vennék meg, meg itt sem szoktam, de most a gyomrom miatt muszáj. Ezután meg elmentem egy boltba kólát venni (remélve, hogy az majd jó lesz a gyomromnak). Először kértem diétás kólát (nem kell a sok kalória), ami nem volt, de gondolom a srácnak eszébe sem jutott, hogy a gyomorbántalmaim miatt akarok kólát venni, leblokkolt ugyanis a diétás jelzőnél, és bőszen ajánlgatta a diétás 7up-ot :))) (ehhez meg még annyit kell tudni, hogy errefelé az emberek nem nagyon isznak kólát, mert az nagyon-nagyon rossz. isznak helyette rengeteg 7up-ot, mert az jó. az már csak más kérdés, hogy vajon a 7up, ami ugyanúgy 100% műanyag, mint a kóla, vajon miért is jobb....)). Most még valahogy kihúzom délutánig, aztán hazavitetem magam a tuktukkal.

És hogy a hagulatom végképp meglegyen, reggel még Suren (aki épp mysore-ban van az első könyvet lektoráltatni) küldött egy sms-t, hogy vajon el tudok-e készülni mindhárom könyvvel a visszaindulásom előtt…. Amiben a vicc mindössze csak annyi, hogy a második könyv anyagának kb. a 30%-át kaptam eddig meg, a 3. könyv meg szerintem még nekik sem állt össze, még csak gondolatban sem… Úgyhogy visszaírtam neki, hogy amennyiben a jövő hét küzepére megkapom az ÖSSZES anyagot egyben az asztalomra, és nem kell 2-heteket várnom a korrektúrával (mint az 1. könyvnél kellett), akkor ESETLEG be tudom fejezni. De egyáltalán nem biztos, lévén hogy Márti jön (igen, jön :)))))), 20-án érkezik, ami azt jelenti, hogy én itt 18-án hajnali 1-kor felülök a delhibe tartó vonatra, és kb. egy napra jövök majd vissza a cuccaimat összeszedegetni. És ezt Suren is egészen pontosan tudja.

It's good to be me :)))

So now everyone, just stop for a minute and think. Think about when was the last time that you really felt happy - so happy, that you felt the urge to just stand up and shout out loud that you love to live, and that you're having a good time.


So, when was it????


Come on, think.......


For me, it was yesterday. On the bus back from Bangalore. I just felt this really overwhelming happiness, and still had to sit there (but was smiling like a tejbetök). And why? I don't really know....

It all started the day before, when i set up the meeting with L., the hungarian boy who also wanted to volunteer here, but couldn't. So we wanted to meet in Bang. on friday morning, as there was a quite good train leaving here at 1am, getting there around 7:30 (what actually became 8:30 at the end). When i told my colleagues about going to B, they all smiled, but it was funny to see the smile freezing on their faces when i sad that i'll meet a boy (A BOY) there :)))) and the smile completely faded and turned into some kind of perplexity when i sad that i'll just take my bike and cycle to the trainstation. At midnight..... woooooo.

But so i did, it was fine, the train was also almost in time in Dav, and the only time i got a bit asshole was when i arrived to the 'ladies waiting room' (yes, this is existing here, and is really cool), which was full of local guys. First i thought, ok, i don't really mind, but when they tried to talk to me and laugh about me, etc, i just made it quite clear that this was a ladies waiting room, and as they don't really resemble a woman, they can just lift up their buttoms and leave....

And then i arrived to Bang, met L, we went to have some dosas (what else???? ;) ) at some restaurant, and just chatted as long as we were technically kicked out :) It was really great. JUst imagine that you meet someone you only have two things in common: your nationality and the country you're presently in. And still, after 5 minutes, you're talking already about yourselves, god, family, lovers, ideas, whatever....
This is actually something i love about travelling alone (yes, this was also a topic): you're just so much more open - to get to know new people, but also generally, more open to new feelings, sites, ideas, etc. And you are also more willing - or at least i am - to tell more about myself. And this makes the people you meet also more open. So at the end you're having really nice discussions with people you probably would simply pass by when you're at home - or when you're travelling together with someone.
When we finally left the reastaurant (after a good 2+ hrs), L. just noted that he almost forgot that he's in india :))) and so did i.... first time in 5 months that i've been talking in hungarian with someone face-to-face. And it's a good feeling, i can tell you. Not that i have any problems with talking in english. it's just that your mother tongue IS your mother tongue.... And talking to L. felt also really good - somehow i start to think that there's one type of persons coming to india for longer times, a type i can get on really well with.

Afterwards we went to pick up my camera. It's official now: it's gone. dead. they couldn't find the spareparts for it anymore (well, it's a 6years old model at the end...) :( But what was really interesting, that they didn't charge anything for the (even unsuccesful) service. In hungary (or anywhere in europe) just the checking would have costed me a good amount.
So what's next? go and start looking for a new one. Opposite to the service there was a "plaza", a huge building full of smaller shops, a great collection of shops with grey-market (leesett a teherautóról típusú) appliances. And we went around, found one camera that was really sympathetic, apart from the price. But Suren already told me before that he has a friend in Bang, so in case i need to buy a new camera, he'll call him, and he'll come and help with buying a new one. So after L. left (he was flying to Calcutta in the afternoon), i called Suren, he called Pavan, and after lunch (where i've met two local men, one of them a chess-player - he gave me a short biography about the Polgár sisters and Lékó Péter. both of the men are working in the government tax office, so now i know even more about the taxation system here) i've met Pavan. We went back to the same building where i was checking the cameras with L, and at another shop we found the same camera as with L, just for 2000 rs (ca. 10e huf) cheaper. There was still some back-and-fort with the payment (i wasnted to pay with the card, given that for me this is the cheapest way of buying.) Finally they agreed on the price, the payment, etc (with quite some pressure coming from Pavan regarding the price-reduction + the package: 1gb memory card, pouch + an adapter for the charger, as it has the indian-style plug), so now i have this little baby (10x optical zoom, and some funny functions, like the "baby" function, where you can add text to the picture to keep track on how old the baby was in a given photo), a panasonic lumix dmc-tz1:

Then Pavan walked me to the train station, but it turned out that the next train to Dav was leaving at 9pm, and this was only at 4... So we went to the bus station, and just like last Sunday, when i was coming back with Suren, there was a bus just leaving for Davangere, so i hopped on, and was already on the way back....
Which was good, but i think somehing of the food i had was not 100%, and at the outskirts of Bangalore i actually had to stop the bus and visit a nice bush..... you can't imagine the relief..... Soon afterwards there was one more stop, and there was a lady getting on and sitting down next to me - she's a law teacher at a university close to bangalore, and she knows the family of Suren, and we just chatted for two hours, until she had to get off. And then i started to think that she reminded me of someone - and i had to realise that she reminded me of myself.... weird, but really, her smile, face, etc. like seeing myself in a mirror with darker skin and ca. 15 years elder. I'll look good at the age of 40 :)))

So i think all these people i've met yesterday, and the weather, and the new camera and the fact that i'm travelling (i really enjoy it, even though sometimes the bus was jumping so badly that i tought my liver'll give in and tear into pieces....), and i don't know, the positive energy alltogether made me suddenly realise that i'm happy. and that it's good to be me. and i'm happy with who i am, and where i am, and how i look (yes, that was also one thing, that i was happy with how i looked, and realised that even though there is still some surplus, but i guess i would've already exploded but for my genetical inheritence (and ok, sometimes some self-discipline, the killer 5-day very unhealthy orange-zwieback-diet and the present ca. 4times-a-week workout regime) ) and just simply enjoy my life as it is right now. it was just a moment of full, pure joy. And it was good :)

And one more thing i realised was that when you can't remember a good time (yes, sometime when you wanted to literally jump for joy), it's not because you have such a bad life, but because we tend to forget to appreciate good things. Like a nice chat with a stranger. Or a good dosa :)

(and the positive thing for today: there was an email from pannon, they tried to call me on my hun phone, but couldn't reach me - no wonder, and in case i'm still interested in the job i've applied for with them, i shall contact them as soon as possible..... wow :) )

(the negative thing for today is that the chain of my bike was thorn on the way here, but the boys already took it to the service, so i'll have it fixed soon).

life is good. fullstop.

Nyamm.... 2

Még egy naan recept itt, azoknak, akiket ez lázba hoz, ugye.

Alig várom, hogy hazaérjek, és süthessek-főzhessek. Szerintetek ez normális?

The camera-saga continues

I guess i was too optimistic. Or the guy maybe is not as great as he seems.
So yesterday he has re-loaded the software, but the endresult was no different from the beginning: nothing happened... Again taking it apart, etc, so now he's found out that there is "a leakage at the power circuit" (ehhhh????). Anyway, now a couple more days until he might (yes, might) find the necessary spareparts, and then let's see what the price'll be....

But at least the work is on the go, today i've received 90% of the corrections of the first book, and a girl is just working on the typing errors. Quite difficult however since she doesn't really speak english.... I was just aksing her if she wants to type on my computer directly, or if she's doing it on her computer. The answer was a really reassuring "OK"  :))))
Luckily i got some help with the translations of my instructions for her....

Víkkend

Well, monday again, sunday passed by really fast.
It started quite early, then taking a train at 9:20 instead of 8:20 - nothing special just being a "bit" late.
We (Suren+me) arrived in Bangalore around 3pm, went straight to the camera-service, which was closed of course. Then we had lunch at a really nice place, and went back to the shop. Well, more only a counter, fully stuffed with cameras, lenses, batteries, camera cases, etc.
It didn't take 2 whole minutes for the guy to take my camera apart (to much smaller parts than on the picture below), and then he started checking. Until now i was afraid that something is wrong with the switch-on mechanism, as the camera didn't react at all when i wanted to switch it on. But now it seemed that it does get power from the battery, and there was also no visible sign of any other damage whatsoever.... So conclusion drawn: it is most likely something with the software, it might be erased. (The "from what" question of mine wasn't really answered, but anyway). So i had to leave the camera there, the guy will reload the software today, and then in the evening i'll have to call him to see if that was really the problem. Don't dare to hope too much yet, but he really seemed like knowing what he was doing.
(+ in case he won't be able to fix it, he also sells 2nd hand cameras for quite reasonable prices. Of course you never know how long those things'll work....).

Afterwards we went to Suren's cousin's place to say goodbye to him (he lives in the US with his family, was here for 2 months now). It was really nice, the whole family, friends and neighbours came over to say goodbye, and again i really missed MY family and MY friends.... :(
But won't miss you for too long anymore. But to make me feel better, we had really REALLY good dosas....

We had to come back by bus, as the night-train was already booked out. I have to say i prefer the trains much more, as:
- there you really lay on a bench, and not sit in a chair.
- on the train you can go to the toilet any time you wish - quite a relief sometimes....

First we went to some private bus stand, but also that bus was full already, so went over to the public bus stop, we were just walking towards it, when a bus came, and - as always - the conductor/steward on the bus kept yelling the names the bus is headed to. This might sound weird, but the thing is that in these bus-stops there is such a huge crowd and tens of busses, while they are never able to say from which platform the bus is leaving from, ususally there is just a direction (from the end of the bus-stop, from the front, etc.). So you really have to ask every single busdriver about the destination. And yes, here are the conductors also coming into the question with the constant shouting, to give you a chance to find your bus :)
And this particular bus happened to go to Davangere, and it was almost empty, so i had 2seats just for myself, so i could even lay down (well not for too long, as first i started to read my book - the ambler warning by r. ludlum, the one writing the bourne-stories as well). So it was already about 12:30 when i fall asleap, then at 2am i was already awake, and at 3 we made it to Dav.... Luckily i managed to sleep a bit more afterwards, so today i'm still quite ok. But usually it's the second day when i'm really tired.
Oh, and what was really good on the bus: they were giving some blankets + a bottle of water (ok, the price was also quite expensive - about 2,5* of the train ticket), but it IS a service. And actually a really good one taking that the nights are getting quite cold here nowadays.

So that much for the WE, and yes, now i'll have to go back to Bangalore once more, but hopefully come back with my "brand newly" functioning camera. And then i'll maybe also post a picture on the "service" :)

Azért jó munkát keresni, mert....

ilyeneket talál az ember :)

Egyébként vasárnap megyünk Surennel Bangalore-be megnézni, hogy lehet-e mégis kezdeni valamit a fényképezőgéppel. Még nem sikerült a pontos időbeosztást megtudnom, de ha úgy alakul, akkor megpróbálok összehozni egy találkát egy magyar lánnyal, aki B-ben dolgozik.

+ tegnap sms-ezett az a srác is, aki ide is akart jönni, de aztán nem, és most itt van délen, és ha sikerül, akkor a jövő héten vele is összefutunk valahol (tehát úgy egynapnyi utazással elérjük egymást jó esetben).

Alakul.

Beyond repair.....

Tegnap elmentem a fényképezőgépért. És a hír enyhén szólva is letaglózott. Ugyanis konyec. Kaputt. Vége. Eldobós.... (ez itt a képen nem az enyém, de akár lehetne is....)

Emellett továbbra is rajtam csücsül olyan +2-3 kg, és jj jó eséllyel elmegy írországba dolgozni.

Ezek csak így röviden összefoglalva kellőképpen megadják az alapot egy frenetikus, fantasztikus naphoz. Tegnap megittam a magammal hozott 3 kis felesből a másodikat, de nem ütött. Tequilát akarok, sokat, jégbe hűtve.

Sudoku

Ever heard about it? I didn't, before coming here, but it seems to be a national super-favorite, no daily paper appears without the daily portion of sudoku . It is a logic game of japanese origin, and really fun, once you find out how to make it. And this "once" just happened to me on the weekend, when - after quite some trying, but usually too little patience - i managed to finish one. And it is really addictive.... Just give it a try. Downloadable version here.

Miből lesz a szabadnap

Nos, tegnap szabadnap volt. Országosan. Mi kell ehhez? Errefelé nem sok.
Jelen esetben egy korábbi miniszterelnök halt meg, aki összesen 7 hónapig viselte a tisztet, 17 évvel ezelőtt. De ez éppen elég egy nemzeti szünnap kihirdetéséhez. Persze nem mindenki zárja be a boltot, sőt. Lévén hogy a sulikban nincs tanítás, az összes gyerek kedve szerint szabadon bóklászik, úgyhogy az összes üzlet nyitva volt tegnap is.

Amitől nekem viszont nem lett sokkal jobb. Lévén, hogy akartam venni egy Delhi útikönyvet, hogy tudjam, mit is érdemes megnézni, ha ott vagyok. Persze a végigjárt 5 boltban sehol nem lehetett Delhi könyvet kapni, egyedül egy 700 oldalas India könyvet találtam, amiben 30 oldal foglalkozott Delhivel. Hát, ma még megpróbálok egy utazási irodát, hátha, ha meg nem, akkor majd Delhiben veszek valamit. Szerencsére online bőven elég sok térképet találtam, hogy a "backpacker center-be", a main bazaarba eltaláljak, ott meg minden van. Szállás, boltok, stb.
(Igen, bika vagyok, és szeretek mindent jó előre eltervezni ;) ).

Hazai szelek fújdogálnak

No, azért még nem annyira, csak már egyszer korábban volt szó arról, hogy pont a vízitúra közepére érek haza, de ez nem így lesz, mert pont az indulást érem utol.

Úgyhogy ezennel itt is közzéteszem, hogy szept. 4-től 9-ig, Rába, ca. 10-13e pénz, és nagyon jó lesz. Bővebbet emilben mondok annak, aki kér.
(Kevés szabadsággal rendelkezőknek meg finnyásoknak: igen, a közepére is be lehet csatlakozni, de ez az egész eleve olyan rövid....)

Na, ennyi. Holnap jövök.

Fénykéző update

(Az illusztrációért köszönet a pixinfo.com oldalnak ;) )

Na, tegnap elvittem a fényképezőgépem a suli fotósához, aki persze először jött azzal, hogy biztosan csak az akksi merült le (tényleg állati fura a dolog, mert meg se moccan a gép, tehát az is lehet, hogy a bekapcsológomb (illetve csúszka) romlott el, vagy abban valami).
Pár nap múlva hív, miután a szervizben mondanak neki valamit (árilag meg időileg, mert mondtam neki, hogy aug. elejére kellene a gép, mert mennék utazni).

Viszont azt elmítettem már, hogy állatira utálom, közönségesnek, gusztustalannak és undorítónak találom, ahogy itt állandóan néznek bele az emberek az utcán az arcomba? Mintha legalábbis a holdról jöttem volna, pedig nem is. Legalábbis azt hiszem. Tegnap reggel pl. két srác ment el mellettem motorral, aztán meg lelassítottak, és az egyik előkapta a telefonját, és lefényképezett. Kár, hogy az arcomat a kecsesen felemelt középső ujjam takarja el, valamint gondolom arra is emlékezni fog, hogy a legkevésbé sem kecsesen küldtem el melegebb éghajlatra, ezúttal angolul. Szóval ez tutira nem fog hiányozni, sőt. Már alig várom, hogy úgy mehessek ki az utcára, hogy senki nem néz meg, hogy kvázi láthatatlanul közlekedhessek. Persze egy csomó dolog fog hiányozni, de ezt a bámulást speciel egyre rosszabbul viselem.

Ami pedig most hiányzik (és publikus):
- normális kenyér
- mustár
- vasárnapi ebéd otthon
- csajokkal sörözgetés / kávézgatás valahol
- bikiniben napozás a strandon
- meg egy csomó minden más, de elsőre ennyi bőven elég....

 

Munka

Lassan elkezdtem otthon munkákra jelentkezni. Tulajdonképpen egyrészt várom már, másrészt viszont ismét belegondoltam, hogy munka, 21 nap éves szabadság, újabb embrek, akiket meg kell szoknom, stb.
Mindehhez még hozzájön, hogy ugyan az előző munkám agyilag nem igazán terhelt meg, nagyon sok szempontból ideális volt: biciklivel megközelíthető, egy nagyon jó főnök, normális munkatársak, sárga villogós kocsi ;)
Most meg ismét keresés, és egy hatalmas ugrás az ismeretlenbe. Bika vagyok, és utálom a változásokat, jelentem alássan.

Mindegy, ma reggel megérkezett a heti munka-hírlevelem, és döbbenten tapasztaltam, hogy ismét meghirdettek egy állást, amire 2 hete, az utolsó jelentkezési napon adtam be az önéletrajzomat. Vagyis ez azt jelenti, hogy az eddig beérkezettek között nem találtak értelmes jelentkezést? Ergo az enyém is bukta? nem jó hír ez. Persze nyugtatom magam azzal, hogy nagy multi cég, és biztos nem érkezett elég jelentkezés, és ezért hirdetik még egy kicsit, hogy legyen kik közül válogatniuk. Persze ha bekapcsolom az optimista világszemléletemet, akkor azt is mondhatom, hogy ez az egész csak nekem kedvez, mert két hónappal hamarabb munkára jelentkezni már nem olyan vészesen korai, mint 2,5 hónappal hamarabb (ha azt számolom, hogy kb. egy hónap a kiválasztás, meg egy hónap általában, amit az emberek felmondási időileg kérni szoktak). Asszem optimista leszek.

(Egyébként ha már itt tartunk, van egy hatalmas lelki problémám. A British-american tobacco keres folyamatosan, január óta embereket a 2 éves man. trainee programjába. Persze ehhez én egy kicsit túlképzett és túl öreg vagyok, másrészt viszont állatira érdekelne. CSak folyamatosan motoszkál bennem, hogy a feladatom a BAT-nál dohánytermékek eladása lenne. Ezt meg valahogy nem annyira tudom támogatni. Nem egyszerű. De hátha jön még valami jobb.)

Mindenesetre ma még 2 helyre küldöm el a cv-met. Ja, és már kevesebb, mint két hónap, abból az utolsó 3 hét csak tingli-tangli (ahogy én azt most elképzelem, persze), vagyis egy hónap+pár nap munka van már csak vissza. Hihetetlen.

Izgulok

Ma megérkezett az új akksi a fényképezőgépemhez. Tessenek szívesek lenni szurkolni ezerrel, hogy tényleg csak ennyi baja legyen a gépemnek.

Egyébiránt pedig ma kinyomtattam a könyv első 77 oldalát, ami egyrészt bizonyítja, hogy tényleg dolgozom is (néha, egy kicsit), másrészt meg megvolt ezzel a napi örömadagom, mert olyan szép :)))

A gond csak az, hogy még vissza van legalább kétszer ennyi anyag.... De eljutok, amíg eljutok, a legalábbkéthetes hazautazás előtti körutat nem adom semmiért. Na jó, tudok esetleg kérésre írni egy listát, hogy miért adnám. De sokba kerülne ;)

Nyammm.....

Ma ugyan van áram (tegnap ismét nem volt reggel 10-től du. 5-ig - welcome to the indian working days :)))), de még semmit nem dolgoztam, helyette foodblogokat olvastam, és ezt találtam (figyelem, csupa vega kaja!!! - bár a haladó indiaitól, aki már tojást is használ néhanapján).

Az indiai konyháról európában olyan sokat vélünk tudni, de a helyzet az, hogy amiket nálunk az indiai éttermek adnak, az kizárólag az észak-indiai kaja (kezdve a naan-nal a sokféle curryig). Itt délen viszont teljesen másfajta kaják vannak, a naan-ért itt ugyanúgy étterembe mennek az emberek, mint nálunk. És persze van egy csomó dolog, ami itt van, északon meg nincs. Míg északon van a rizs meg a naan, addig nálunk van chapati (bár ez a linkelt verzió nem az alap, mert általában avokádó nélkül készül) meg roti meg aloo paroti (hasonló, mint a chapati, csak főtt krumplival van töltve) meg mindenféle lapos cuccok (a nagy kedvenc ugye a dosa ), általában reggelire meg vacsorára van rizs, ebédre meg chapati vagy roti.

Igazából tulajdonképpen csak azt akartam írni, hogy ha valakit érdekel, hogy miféle kajákat is szoktam itt enni, akkor csak nézegesse a fent említett oldalt, mert többségében klasszikus dél-indiai receptek vannak fent, és még leírás is van a különleges konyhai eszközökről meg a hozzávalókról. Meg magamnak is fontos ez a bejegyzés, mert majd innen fogom a dél-indiai recepteket reprodukálni. A baj csak az, hogy a csaj tamil-nadui, ahol más nyelvet beszélnek, és van egy csomó kaja, amit a kép alapján felismerek, de nálunk máshogy hívják. Pl. ez, ami ma reggelire is volt, és nálunk avlakinak hívják.
De most megyek dolgozni, mert állatira éhes lettem ettől a sok kajától :)

(ja, ajánlom még az édességeket is)



Ezek után még felhívnám a figyelmet az összetételekre (vaj, vaj, vaj) + az elkészítési módokra (olajban sütve, olajon pirítva, stb.). Esetleg valakinek még kérdés, hogy mitől is nő a fenekem???? ;)