szombat, július 07, 2007

Fénykéző update



(Az illusztrációért köszönet a pixinfo.com oldalnak ;) )

Na, tegnap elvittem a fényképezőgépem a suli fotósához, aki persze először jött azzal, hogy biztosan csak az akksi merült le (tényleg állati fura a dolog, mert meg se moccan a gép, tehát az is lehet, hogy a bekapcsológomb (illetve csúszka) romlott el, vagy abban valami).
Pár nap múlva hív, miután a szervizben mondanak neki valamit (árilag meg időileg, mert mondtam neki, hogy aug. elejére kellene a gép, mert mennék utazni).

Viszont azt elmítettem már, hogy állatira utálom, közönségesnek, gusztustalannak és undorítónak találom, ahogy itt állandóan néznek bele az emberek az utcán az arcomba? Mintha legalábbis a holdról jöttem volna, pedig nem is. Legalábbis azt hiszem. Tegnap reggel pl. két srác ment el mellettem motorral, aztán meg lelassítottak, és az egyik előkapta a telefonját, és lefényképezett. Kár, hogy az arcomat a kecsesen felemelt középső ujjam takarja el, valamint gondolom arra is emlékezni fog, hogy a legkevésbé sem kecsesen küldtem el melegebb éghajlatra, ezúttal angolul. Szóval ez tutira nem fog hiányozni, sőt. Már alig várom, hogy úgy mehessek ki az utcára, hogy senki nem néz meg, hogy kvázi láthatatlanul közlekedhessek. Persze egy csomó dolog fog hiányozni, de ezt a bámulást speciel egyre rosszabbul viselem.

Ami pedig most hiányzik (és publikus):
- normális kenyér
- mustár
- vasárnapi ebéd otthon
- csajokkal sörözgetés / kávézgatás valahol
- bikiniben napozás a strandon
- meg egy csomó minden más, de elsőre ennyi bőven elég....
 

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

a, bikinid nincs,
b, strand nincs
c, csak sza'riban lehet strandolni
d, idod nincs
e, egyeb?
:)

En meg ahhoz a nyamvadt Atlanti Oceanhoz nem tudok eljutni, mert
busszal 6 ora odautazni, kovetkezeskeppen ott kene aludni,
a szobakat meg mar augusztus vegeig kiadtak.
:(

Balla Agi

Névtelen írta...

Hoho, meg valami eszembe jutott a fenykepezogeppel kapcsolatban: amikor az enyem nem mukodott, az akkumulator erintkezoit kellett (koromreszelovel) megreszelgetni, amitol ismet mukodni kezdett.

Balla Agi

Névtelen írta...

Ha önszántadból mentél ki akkor ne csodálkozz hogy megbámulnak. Viszont ha espana-ba lennél lehet hogy ott nem zavarna, ha megbámulnaának a macho férfiak, ugyanis ott is meglesik és megáll az élet ha egy szőke nőt látnak...

julcsa írta...

kedves névtelen,

nem teljesen értem az önszántamból kijövés és a megbámulás közötti összefüggést, de:

- nem mindenki bámul meg, illetve nem mindenki csorgatja hozzá a nyálát, ergo valahol itt is az iq-szinthez kapcsolható a bámulás.
- aláírom, hogy ritka vagyok mind bőr, mind hajszínileg, de azért az itteniek már ha másutt nem is, a tv-ben épp elég fehér embert láthattak már. Gondolom akinek van pénze fullextrás kamerás mobilra, annak tv-re is futja.
- az esetek jelentős többségében hosszúnadrágban és ingben vagy pólóban vagyok,tehát még csak a kivillogtatott bőr mennyisége sem több, mint amit egy csuridarba öltözött nőn látnak, és lényegesen kevesebb, mint ami a száriból kilóg (gondolok itt a hasra+hátra).
- szóval akkor mit is néznek?
- ja, és a spanyol/arab/magyar/stb. macsók bámulását ugyanannyira nem szeretem. Itt jegyezném meg, hogy igen nagy különbség van egyébként a futólag vetett elismerő pillantás és a "kipróbálnálak, bébi, vazze" pillantások között. Az előbbivel semmi bajom nincs, mert intelligens, és szebbé tudja tenni az ember napját. Az utóbbiakat szoktam otthon merev visszabámulással leszerelni, itt is próbáltam, de itt csak a bemutatás és/vagy rákiabálás segít. Persze le is szeghetem a fejem, mint az itteni nők, de ennél azért kicsit jobban fejlett az öntudatom (bár van, amikor már tényleg semmi mást nem tudok csinálni,és csak magamban puffogok).

julcsa írta...

egyébként azóta vagyok különösen allergiás a bámulásra, amióta hampiból hazafelé a buszon ketten is letapiztak. talán kicsit árnyalja a dolgot, hogy tudom, egyeseknél a bámulás amint lehetőség adódik rá (elalszom) cselekvésbe megy át...

scullly írta...

ez a névtelenül beírogatás mekkora lúzerség :D ovi rulz!

te is hiányzol a sörözésekről (is), de már nincs sok hátra, kitartás!