Day 8 & 9: Bilbao

 Ez most nem tartozik pont ide, de olyan szép ez a város, muszáj pár képet feltöltenem ide. Mindkét nap többször is esett az eső napközben, ezt csak úgy megjegyzem.

És azért tegnap is, ma is sikerült 15-17km-t gyalogolnom 😃

Ezek pedig esővédős kinti ruhaszárítók. Hihetetlen ötlet. Amúgy a soha meg nem száradó ruhák igazi probléma volt út közben. Olyan magas a páratartalom még az esőmentes napokon is, hogy még csak a szuper extragyorsan száradó sportfelsők se voltak hajlandóak egész délutánnyi szárogatás után nyirkosnál szárazabbá válni.

Day 7: Gerekiz - Bilbao

 Don't get to Bilbao over a weekend - ezt mondta kb mindenki út közben, és persze hogy a hétvégére értem Bilbaóba.

Gondolkodtam mindenféle verzión: Bilbao előtt megállni, egy nap alatt átmenni és onnan még egy napnyit menni. Vagy Bilbaoban éjszakázni, aztán két napot tovább - de a helyzet az, hogy a következő két napnyi útról visszautazni kimondottan bonyolult, nincs közvetlen járat, csak busz-vonat kombi, ami kb 4 órába telik arra a 20-40 km-re, és napjában kb csak két járat van.

Vagy a főút mentén átmenni a következő faluba, és onnan busszal vissza. Valahogy egyik verzió se volt kimondottan vonzó.

Így végül azzal indultam el Gerekiz-ből a kellemes alvás és reggeli után, hogy foglaltam Getxo-ban egy szobát (ez Bilbao külvárosa, ahol a függőhíd van), aztán meglátom.

Nap közben megint kicsit lassacskán haladtam, de most nem azért, mert nem bírtam, hanem mert nem akartam odaérni. Út közben újra és újra összefutottam az eddigi "társaimmal", együtt tízóraiztunk, ebédeltünk és uzsiztunk 😃 És én előre sajnáltam, hogy velük már nem fogok találkozni. Hogy kik voltak ők: 

Cornelius, a frissnyugdíjas holland volt általános iskolai tanár, akinek 13 testvére van, 

Nina, a svéd nő, aki közben egy napot kihagyott, mert nagyon fájt a térde, és ahol lakik, ott csak egy kis dombon (50 lépcsőfok) tudott edzeni, mert más magasság közel s távol sincs, 

Marlene, az amerikai csaj, aki 25 évesnek néz ki, de már a fél világon mindenütt élt, és most egy egyéves sabbatical-t tart, ami alatt beutazza a világot,

két német nő, akik között 40 év korkülönbség van, itt a caminon találkoztak és mintha anya és lánya lennének,

Erika, az 50-es magyar nő, aki németül egy kicsit, bármilyen másik nyelven egy árva kukkot se beszél, de mindenkivel lelkesen traccsol és szintén a sokadik caminoját járja,

Alberto, az olasz csávó, aki 30 km alatt egy nap se teljesített,

egy 5-7 fős (sose bírtam megszámolni őket) női csapat, akiknek a fele kanadai, a másik fele brit, egy caminoval ezelőtt találkozott pár közülük, és most egy rakat barátnővel kiegészítve együtt nyomják,

Walter éa Henk, a svájci barátok, akik már kb 5 caminon vannak túl, de még mindig nem unják, stb.stb.

Jó volt velük, na.

(a képen egy házőrző birka)

Maga az út kellemes közben itt-ott rövid ideig meredek, se semmi túlterhelő. Plusz meleg lett, itt már sokkal inkább mediterrán az éghajlat, mint két heggyel arrébb.

De végül minden szünet ellenére beértem Bilbao-ba. 

És pont ahogy beérek hívott Aliz, mint eddig minden nap, és dumáltunk, Peter meg a háttérből belekiabált, h menjek ki a strandra és élvezzem ki a hétvégét, és úgy döntök, ezt fogom tenni.

A katedrálisban még bepecsételtettem az utolsó pecsétet, és nagyon örültem neki, hogy megérkeztem. Egy ilyen város és katedrális egy szép szakaszhatár.

Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy 6 nap alatt kicsit több, mint 150 km-t lenyomok, mindezt úgy, hogy nem fáj semmim, nincsenek hólyagok a lábamon, és még csak le se égtem a napon.

És az eső se esett.

Amint este végül befészkeltem magam a friss ropogós fehér ágyneműbe a saját külön kis hotelszobámban, kint eleredt az eső. És zuhogott egészen reggelig 😃

Folytatás tehát innen, jövőre, veletek!

Day 6: Monasterio de Zenarruza - Gerekiz

 Nach meinem Post ist noch folgendes passiert: es gab ein Vesper vor dem Abendessen, wo es sich ausgestellt hat, dass die 2 Männer in Jeans und T-Shirts, die den Unterkunft gezeigt und im Klostershop das klostereigene Bier und Devotionalien verkauft haben, 2 der insgesamt 3 verbliebenen Mönche sind. Der dritte dürfte das Abendessen gekocht haben.

Es war richtig schön zu dreißigt in der Kirche zu sein, einige Caministas kannte ich seit dem ersten Tag.

Und die Anlage ist unglaublich schön:

Nach dem Abendessen gab es dann noch ein Abendandacht und Pilgersegnung.

Danach war es mir nur unglaublich kalt, habe mich mit 2 Decken zugedeckt und konnte trotz hardcore schnarchende Bettnachbarn bis 7 schlafen.

Vor dem schlafengehen habe ich noch eine Albergue für die nächste Nacht gebucht, so hatte ich absolut kein stress untertags, was richtig gut war, weil ich doch erschöpft war - 5 Wandertage mit jeweils über 25 km sind viel.

Ich habe etliche Pausen gemacht und bin nicht sehr schnell vorangekommen.

Die Stadt Guernika war auch erdrückend, wobei wenn man die Geschichte nicht kennt, ist die Stadt eine ganz normale lebendige Stadt. 

Aber ich habe mir gedacht, was für ein Glück es ist, alleine an so einer Fernwanderung unterwegs zu sein, besonders als Frau. Und wie viele Länder es auch heute noch gibt, wo Frauen so etwas nicht machen können. Zum teil ja nicht einmal alleine auf die Straße gehen können...

Nach Guernika waren es noch 8 km bis zur Unterkunft, da habe ich richtig gelitten, hätte mich am liebsten irgendwo in die Wiese gelegt und wäre nicht weitergegangen. 

Aber ich bin dann doch noch gegen 5 angekommen, es waren wieder einige "Bekannte" dort aber auch etliche neue Leute - es war ein netter Abend wieder mit gemeinsames Abendessen, ein Zimmer mit nur 4 Frauen, und ein Frühstück erst ab 7:30. Daher wieder eine gute Nacht mit viel schlaf.

Und hier noch ein Foto mit Tieren, weil ohne geht es einfach nicht 😃 Auf dem Bild ist auch eine Katze versteckt.

Day 5: Tehénistálló - Monasterio de Zenarruza

Es ist 13:45, und ich bin als erste da 😃 (nach diesem einohrigen Kater).

Aber gehen wir etwas zurück in der Zeit. 

Die Nacht war wieder recht beschäftigt, ich hatte noch dazu den Glück, eine der als letzte angekommene Caministas über mir im hochbett als Nachbarin zu bekommen. Und alles, was sie untertags langsam war, hat sie in der Nacht an Bewegung nachgeholt. Ich war mir dazwischen wirklich nicht immer sicher, ob das Bett das überhaupt noch aushält.

Disclaimer Nr 2: die Silikon-Ohrstöpseln von Ohropax sind wirklich gut. Die steckt man nicht ins Ohr hinein, sondern in die Ohrmuschel vor dem Gehörgang, aber mit denen habe ich sogar noch schlafen können. Zumindest zwischen Mitternacht und halb 5, wenn der erste Wecker losgegangen ist. Um 5:30 habe ich dann den Versuch, weiterzuschlafen, aufgegeben, und war dann nach Mini-Frühstück um 6:10 losgegangen. Es war stockfinster, und ein bisschen unheimlich. Kein Geräusch, außer mal eine Eule, oder eine Kuhglocke, Vollmond, spooky.

Gesehen konnte man genauso viel:

Und die Sonne wollte nicht und nicht aufgehen. Ich hatte dann schon langsam Angst, dass meine Kopflampe nicht mehr durchhält, habe versucht ohne Lampe zu gehen, aber das ging wiederum nicht.

Aber endlich endlich ging die Sonne auf.

Und dann standen plötzlich Ziegen am weg. Die können auch recht gefährlich aussehen, wenn man bedenkt, wie spitz ihre Hörner sind.

Auf jeden Fall es war ein richtig gutes Gefühl um 8:30 schon die ersten 10, bis 11 die ersten 20 km gemacht zu haben. Dann machte ich noch Mittagspause bis 12, und habe mich wieder für die blöde Idee, nicht nur bis zum nächsten Stadt, sonder bis zu dieser beliebten Kloster gehen zu wollen. Und das unter Zeitdruck, weil ich nicht gewusst habe wie viele wir aktuell am Tag unterwegs sind, und ob daher die 20 betten ausreichen oder nicht.

Ganz plötzlich bin ich dann um 13:30 angekommen, und war die erste 😃

Der Kater hat sich seitdem umgedreht.

 Jetzt ist 18 Uhr, es sind noch laufend Leute gekommen, aber es gibt noch ein paar freie betten. Um 19:30 ist Vesper, um 20 Uhr Abendessen, danach um 21:30 pilgersegnung. Sollte der anstand halber nicht viel Wein trinken heute 😃

Ach ja, und diese extrem coolo Kirche habe ih unterwegs gesehen:

Day 4: Getaria - Tehénistálló

 A tegnapi kis borocska és vacsora meg a ruhaszárításra várás után elég jól aludtam. Azt kell mondjam, hogy van előnye a csak női szobáknak, nem csak a horkolás miatt, de nem kell azon sem gondolkodnom, hogy ki nézegeti a leggingbe bújtatott fenekemet, ha épp kilóg a takaró alól.

Reggel itt is volt már rendezkedés olyan 6-tól kezdve, de még jól aludtam utána, aztán kicsivel 8 előtt felkeltem. Az egész pakolászás alig volt 25 perc, nagy lendülettel indultam, el is jutottam az út túloldalára, ahol kényelmesen reggeliztem 9-ig 😃

Az úton most először voltak olyan részek, amikor nagyon megköszöntem a Mammut cipőfejlesztőinek a munkáját, egyrészt mert végre nem csúszkáltam, másrészt mert 5cm mély vízben tapicskolva se ázott be a cipőm.

Ja, Zsófi, a jelek szerint a megoldás a 1,5 számmal nagyobb cipő, amibe most egy vagyonért vettem még egy extra sport talpbetétet. Tegnapra nőtt ugyan a nagylábujjamra egy picike vízhólyag, de ma reggelre el is múlt. Mivel van nálam vagy egy négyzetméter compeed, azért biztos ami biztos beragasztottam, hadd fogyjon a súly a hátizsákból.

A mai szállásomat már múlt héten lefoglaltam, a telex cikke alapján mindenképpen ebbe az átalakított tehénistállóba akartam jönni. De velem is az történt, mint az újságírókkal: 19 km után megérkeztem Deba-ba du 3-ra, a főtéren beültem egy szendvicsre meg alkoholmentes sörre, és szívem szerint fel se álltam volna már többet. Amint épp ott kornyadoztam, Aliz felhívott, kicsit dumáltunk, és utána rögtön lett még egy kis erőm továbbmenni.

Deba és a szállás között még 5km volt, leginkább hegynek felfelé. De olyan 3km után egyszer csak egy mezőn állt egy szendvics- és italautomata, amit két nő fényképezett minden oldalról. Kiderült, ők is oda jönnek, ahova én, és egyikük villámsebességgel megindult, én meg vele, uh irdatlan gyorsan megérkeztünk 😃

Itt tényleg végre igazi camino hangulat van, mindenki együtt vacsizott, volt egy kis bor is, de ma csak egy pohár fejenként, beszélgettem egy csomó midnenkivel, most pedig gyorsan írok, hogy hamar tudjak aludni menni. Sokan ugyanis azt tervezik, hogy holnap meghúzzák a távot, és egy kolostorig mennek, ahol nem lehet előre foglalni, és csak 20 ágy van... Ezen a szálláson ma kb 28-an vagyunk. Ha a kolostor tele van, akor pedig csak a templom előterében lehet aludni. Mivel errefelé éjszaka alig van több 10-12 foknál, ez a kintalvós opció nem túl vonzó. 

Reggel 5:45-re állítom a vekkert...

Jó éjt, szurkoljatok!

Day 3: San Sebastian - Getaria

 Előre is elnézést kérek mindenkitől, vacsorára a zarándokmenühöz járt fél liter bor, azt nem teljesen, de javarészt megittam, uh kihívás a gépelés és a gondolkodás is.

Az éjszaka elég rövid volt, kb két óránként felébredtem, mert volt jövés-menés a szobában, aztán hajnali 5-kor az egyik szobatárs elkezdte ébreszteni magát, de még 3* snooze-olt, mire végre kikászálódott az ágyból.

Nekem nem kellett sietni, reggeli 8-tól volt,és azt nem akartam kihagyni. Tostada paradicsommal, olívaolajjal és sóval, frissen facsart narancslé és kávé.

Meglepően fitt voltam, semmi nem fájt nagyon, és hólyagom sem volt. 

Nap közben igazából semmi extra nem volt, azt ma tudtam, h nincs sok vendéglátó egység út közben, igy különösen meglepett valami keresztény szekta vendéglője valahol a pampa közepén:

Amúgy nem sokkal korábban volt egy ilyen igazi klasszik caminós uzsiállomás az erdőben:

Mostanra már kezdem az embereket is ismerni, akikkel együtt megyek, sokan vagyunk, és a megállóknál néha összefutunk.

A mai út kicsit könnyebb volt, mint a tegnapi, bár továbbra sem tudom, hogy lehet itt esőben közlekedni.

Ja, és valahol szenbejött egy fiatal srác, hogy elvesztett egy kisbirkát, nem láttam-e. Megszökött a kis hülye. Nyilván tökéletes angolsággal beszélt a parasztfiú. 

A mai etap a könyv szerint rövidebb lett volna, én még ráhúztam 4 km-t a következő faluig, ez szimpatikusabb volt, mint a szomszéd város. Bár az is nagyon szép.

Ez az utolsó 4 km egy tengerparti sétaúton vezetett, ami gyönyörű, de kissé betett a tériszonyomnak.

A szálláson újra összefutottam egy fiatal lánnyal, akivel az első nap óta újra és újra találkoztam. Együtt vacsiztunk, ahol aztán elmesélte, hogy két éve halt meg az anyukája, ő ápolta végig, mert a szülei elváltak, a testvérei nem bírták, az anyai nagyszülők messze voltak. És hogy a végére elvesztette az eszét az anyukája, mert az agya is tele volt áttétekkel. Mindezt 22 évesen. Erre mit lehet mondani? 

Itthagyok még pár szép képet, most már a ruháim is megszáradtak, jó éjszakát.