vasárnap, szeptember 15, 2024

Day 2: Irún - San Sebastian

 Amilyen jó idő volt este, olyan hideg van reggel, minden nedves, látszik a lehelletem a hidegben.

Mindez semmi ahhoz képest, ami otthon van, Peter egész éjjel az autópáylán volt, reggel 8 körül ért haza, már nem volt hova pumpálni a vizet az alagutakból meg a pályáról, mert megteltek a víztározó medencék. 

Én kényelmesen reggel fél 9-kor indultam, a mai napra 8 órányi menetidőt ír a könyv, 25 km.

Az első camino útjelzés mindig nagyon nagy élmény:

A város másik végében van a hivatalos szállás, ahol állítólag kiadnak credential-t is, oda megyek pecsétért. A kapu zárva, de belülről nyitható, a bejárat mellett lóg a pecsét, uh megvan az első. Santiago 840 km.



Az első útjelzőt követte még pár, de amint kritikus kereszteződéskhez érek, mindig eltűnnek. Az első 2 órában 3-szor kell helyieket kérdeznem, merre kell menni - mivel a környék kedvelt kirándulóhely, szerencsére nem nehéz embereket találni. Ennyire nem:

Az út maga tényleg eléggé más, mint az eddigiek, sok az emelkedő, egyik-másik ugyan bár rövid szakaszokon, de kimondottan meredek, fogalmam sincs, h esős időben hogy lehet ezt a szakaszt megjárni. De most megoldható, tartok két rövidebb szünetet - az elsőt kb 1 órával az indulás után, mert figyelmeztetett egy helyes helyi kiránduló csapat, h a legközelebbi falu, ahol lehet enni - inni venni, kb 3 órányira van. Kiderült, van az 4 óra is...

Addigra már az éhhalál szélén vagyok, és helyet alig találni valahol, vasárnap van, és a helyi evezőcsapat valószínűleg megnyert egy versenyt, mindenki aki él és mozogni bír, kint van az utcán.



De lett ebédem. A sör alkoholmentes. Arra nem gondoltam, h az insalata mixta tonhallal érkezik.

Innen már csak 3 óra volt San Sebastian, útközben ilyeneket láttam:


Voltak vadon legelésző vadlovak is az út mentén:



San Sebastian-ban becsekkoltam az előre foglalt szállásra, ez alkalommal 8-ágyas női szoba egy hostelben. Kb 3 percnyire a hosteltől egy kedves idős bácsi az utcán hosszasan magyarázta, h rossz irányba megyek, mert a városi albergue másfele van. Nem akarta megérteni, hogy tudom, de én másutt foglaltam szállást...

Voltam aztán kicsit a strandon heverészni, nyakig felöltözve, aztán vacsora egy bárban, ahol az extra vegának rendelt salátára dísznek azért tettek egy szelet szardellát, most pedig egy órája írok. Uh elmegyek aludni.

Mindeközben Bécsben elállt az eső, de holnap újrakezdi.

2 megjegyzés:

Anya írta...

Nagyon klassz beszámolót írtál, gyönyörű képekkel. Nem semmi ennyi utazás és gyaloglás után 💪🤩

Névtelen írta...

Sehr schöner Start, während wir im Regen untergingen. 🌧️⛈️🌧️🌧️🌧️