Day 16+17: Oviedo -Barcelona - Olbia

Spanyolorszában vonattal közlekedni olyan, mintha valaki egy modernkori zarándokúton venne részt: a vonatjegy mint a credential sok mindentől megvéd, ennek ellenére váratlan fordulatokkal, kiszámíthatatlan kimenetellel mindig számolni kell.

Alapvetően az a tény, hogy a 2004-es robbantásos merényletek óta a long distance vonatokhoz jó fél órával hamarabb oda kell érni, mert a security check-en át kell menni, önmagában szokatlan olyan országokból érkezve, ahol elég 3 perccel indulás előtt az öcséd autójából kiugorva a fél keleti pályaudvaron átrohanni és a vonatra felugrani.

Oviedo-ban közel 18 perc volt az ellenőrzéseken átmenni, cserébe a vonat olyan modern, mint a legjobb repülőgépek, az ülés háttámlájába épített monitorral, filmválasztékkal, élő térképpel (ami néha működik, néha nem).

Modernség ide vagy oda, végül sikerült jó fél órát késnie a vonatnak. Semmi gond, a madridi átszállásra van 92 percünk, mondta Zsófi. Illetve már csak 62.

Az átszállás önmagában nem túl nehéz, a google ír mindenféle megoldásokat, van metró is. Igen ám, de a metrójegyet megvenni nem olyan egyszerű, a fél vonat ott áll za automaták előtt, nem csak mi, de a spanyolok is küzdenek. Végül érkezik egy infós csávó, aki 20 másodperc alatt bepötyög mindent, a két jegy tényleg 6€ 50 cent.

Ott állunk, két többé-kevésbé világlátott ember egy hatalmas föld alatti placcon, van vagy 10 különböző kijárat, sehol semmi felirat, fogalmunk sincs, merre tovább. Annyit hallani, hogy valahol újra és újra eldübörög valami vonat vagy metró, uh egy random lejáraton lemegyünk. Ez valszeg tényleg egy metró, de hogy melyik, nem derül ki. Végül jön egy vonat, ami talán a jó irányba megy - és tényleg. De itt majd még át kell szállni. Az átszállás már simán megy, ott minden kiírva - hogy Madrid főpályaudvarán miért felejtették el a feliratokat kitenni, örök rejtély marad.

Végül kb 20 perccel a barcelonai vonat indulása előtt meg is érkezünk a másik pályaudvarra. Itt a sec check előtt egy nagyobbacska család traccsol békésen az első ellenőrrel, próbálunk először kulturáltan szólni, h nekünk menni kellene, semmi reakció, itt nekem aztán elszállt az agyam és egyszerűen elcsörtettem mellettük, na akkor végre kapcsolt az ellenőr és megmutathattuk a jegyünket. Utána még a csomagokat átküldeni az átvilágításon, aztán jött a második jegyellenőrzés. De elértük a vonatot. Ami simán ment is, majd Barcelona elővárosában a semmi közepén megállt, és jött valami infó spanyolul. Itt aztán várakoztunk egy ideig. Eddigre már ugye túl voltunk egy vonatevakuáláson és síneken sétán, Barcelona se volt már messze, uh nem aggódtunk túlságosan. Végül a standard 30 perces késéssel be is értünk.

Az állomáson már várt minket Zsófi volt kolleginája, akinél éjszakára megszálltunk.

Hajnalban lesétáltam 40 percet a metróig, majd a hiányos kiírások miatt a reptéren sikerült a luggage drop off-ot nem megtalálni, így első körben átmentem a sec check-en, a kisolló és kiskés nem volt gond, csak a túracipőm, ami miatt visszalüldtek. Majd futottam még egy kört, a csomagomat leadni, és ismét security check. 

De minden rendben ment, ezeket a sorokat már Szardínián írom a hirtelenjében kivett agriturismo-s szállásunkon, mert zuhog az eső második napja, és az a buszban négyesben nem olyan vicces. De ez már egy másik történet.

Day 15: Pensueles - Oviedo

Ismét jót aludtunk, kellemes hűvös volt a szoba, ami nem volt egyszerű, estére, mire a vacsorából hazaértünj, úgy bedurrantották a fűtést, hogy a csurom vizes gyapjúzoknik 20 perc alatt megszáradtak a radiátoron.

A reggeli a várakozásnak megfelelően nagyszerű volt, sajt, sonka, joghurt, gyümölcs, friss péksütik és tostada. Plusz egy német pár, akik már Serdióban is ugyanott szálltak meg, és ahol a nő igen rusnyán köhögött - tegnap busszal ment. És itt mellékesen elpöttyintette, hogy egyébként vonattal jött volna, de a vonat helyett egy busz érkezett. Majd megnéztük a menetrendet ismét, és kiderült, hogy a vonat fél órával hamarabb jön, mint amit a google mondott. A döntés végül elég gyorsan megszületett, Zsófi lába annyira tropa, hogy azon nem fog tudni időre begyalogolni a következő vasútállomásig, pláne nem Llanes-ig.

Így szedtük sátorfánkat, és megbeszéltük, hogy innen, Pendueles-ből is nagyszerűen lehet majd adandó alkalommal a Camino-t folytatni.

Majd elmentünk, Zsófi elvánszorgott a vasútállomásig.

A vonatjegyet online vettük, ott semmi nem jelezte, hogy fennforgás van, a megállóban sem volt semmi se kiírva, így vártuk a vonatot. Majd jött egy busz 😃 és hangosan dudált kettőt. Még szerencse, hogy számítottunk erre a verzióra, különben még most is ott ülnénk vonatra várva.

A buszvezető kedvesen elmondta, hogy csak Llanes-ig megyünk vele, onnan már van vonat.

Az állomáson még összefutottunk egy ecuadori caministával, aki a nortéről a classico-ra utazott át, ahonnan majd haverokkal megy tovább.

Mi pedig vártuk a vonatot. Jó 20 perc késéssel meg is érkezett, majd kb újabb 10 perc volt, mire egy kerekesszékes utast levettek róla, mert az automatikusan kitolható rámpa nem volt hajlandó kinyilni. Amúgy a vonat nagyon modern volt, de csak olyan picike, mint egy bizmut.

Örültünk, hogy aznapra tényleg csak az Oviedo-ba eljutás volt tervben, mert az első pár állomás után még kicsit szaporodott a késés. Majd egy megállóból még épp kiértünk, mi Zsófival tízóraizni kezdtünk, aztán a vonat egyszer csak megállt. Kicsivel később odajön a kalauz, már azt hittük, hogy megszidni minket, h nem szabad enni, de nem, közölte, h valami tönkrement a vonatban, uh várunk.

Negyed óra múlva pedig az újabb hír: a vonat végérvényesen bedöglött, evakuálunk, a síneken visszamegyünk, és onnan majd taxi visz minket.

Végül mindezek ellenére csak kb 30 perc késésünk volt, ami nekünk eléggé mindegy is volt. Séta, sör, alvás. Amúgy Oviedo különösen szép város, csak úgy sugárzik róla a jólét.

Day 14: Serdio - Pensueles

A kis dohos szagú szobánkban nagyon jól aludtunk, reggeli ott a házban, klasszikus spanyol egy kis pirítóssal és kávéval, de arra tökéletes, hogy elinduljunk. A házi bácsi még narancslevet is facsart nekünk frissen.

A napi adag ismét kb. 20 km, semmi megterhelő rész nincs benne, a terv szerint kora délután már ott is vagyunk Pensueles-ben, aztán majd lemegyünk a strandra délután / este.

Zsófi egy pár napja elkezdett megint vízhólyagokat növeszteni a talpára, de úgy tűnt, sikerült időben beragasztani, nem tűnt olyan vészesnek, és nem nőttek mellé újak, vagy legalábbis nem akkorák. Gondultuk legalábbis.

Aztán kb 12 km után egyértelművé vált, hogy Zsófi lába kinyiffant. Rózsaszín egyszarvú pukijából van a kis tappancskája, nincs mese.

Így én örvendeztem a kistehénnek, Zsófi finoman elballagott tovább és szenvedett magában. Pedig milyen helyesek a szarvacskái, nem?

Tartottunk elég sok pihenőt, tízórai itt, ebéd ott, pihengetés akárhol, de egyértelmű volt, hogy ez a nap Zsófinak igazi kínszenvedés. Pedig próbálta egyik cipőt meg a másikat, egyik talpbetétet meg a másikat, de semmi sem volt elég jó.

Itt pontosabb szemlélőnek talán feltűnik, hogy a mosolya nem olyan őszinte. Pedig továbbra is igen szép helyeken jártunk.

A szín végül akkor tért vissza az arcába, amikor a szállásunk előtt 50m-rel megálltunk egy győzelmi cidrára.

A szállásunk egy régi épületben van, de gyönyörűen felújított, az ablak alatt birkák legelésznek, van hűtő, hatalmas fürdő, nagyon elégedettek vagyunk. 

Reggelire pedig választahttunk házi készítésű croissant és pain au chocolat közül.

Este visszasétáltunk az egyébként mexikói étterembe, ahol már csak fél órát kellett várni a konyha nyitására. Pont kihozták a vacsit, mire Astrid és Hatice befutott, majd a norvég csaj is egy spanyol caministával, aki végre megmutatta, hogy kell a speciális cidra-dugón keresztül cidrát önteni, hogy kerüljön bele buborék.

A kérdés már csak az maradt, hogy holnap mit csináljunk - gyalog Llanes-ig, ahogy eredetileg terveztük, az csak 14km. Vagy vonattal végig. Vagy gyalog a szomszéd faluig, és onnan vonattal. Mindegy, holnap reggel croissant-eszegetés közben kitaláljuk.

Day 13: Comillas -Serdio

Tegnap mindenki időben elment aludni, nem horkolt egy szobatársunk se, mondjuk valami bolond 6:30-kor elkezdte ébreszteni magát, de csak 7-től volt reggeli, uh ő visszaaludt, én már nem.

A reggeliztetést egy nagyon stramm nő vezette, aki utána a házat is elkezdte rendbe rakni - checkout elméletileg 9-kor volt, minket 8:40-kor jószerivel kidobott 😃

Így volt időnk elmenni a Comillasban található Gaudi által tervezett házhoz - bemenni a 10-es nyitás miatt nem lehetett.

Ma amúgy Astrid és egy német-török muszlim csaj jött velünk, utóbbi mint kiderült, a Camino első 5 napján még böjtölt, mert ugye Ramadan volt, nap közben nem evett és nem ivott - azok voltak a legkeményebb napok, 600-700 méteres szintkülönbségekkel és napi 25 km távokkal.

Comillas után nem sokkal feltűnt a Pico, majd el is tűnt egy hatalmas ködfelhőben.

Tartottunk egy kellemes tízórai szünetet egy éppen nyíló étteremben, ahol három amerikai nyugdíjas (illetve egyikük még pont nem) is pihentek. Elég komoly volt az a mondat egyuküktől, hogy a kilencvenvalahány éves anyukája pánikrohamot kapott, amikor Trumpot hallotta beszélni a tv-ben, annyira emlékeztette Hitlerre, akit szintén hallott a rádióban anno.

Nagyon kényelmesen négyesben elmentünk San Vicente-be, ahol Astrid és a csaj megszálltak, még egy közös ebédet lenyomtunk, aztán mi Zsófival indultunk tovább. Rögtön az első 2 km-en volt kerek 100m szintemelkedés, fönt már ismét éhesek voltunk...

A mai cél Serdio, hogy holnap és holnapután már csak kényelmes napi adagok maradjanak. Egy kis panzióban alszunk, ahol a szállásadó nagyon kedves, de egy kukkot nem beszél angolul, cserébe spanyolul is valami tájszólásban. A szoba kicsit dohos, ub végül a hálózsákokban alszunk, hogy ne legyen a pizsink büdi reggelre.

A mosott ruhákat kiakasztottuk az ablakba, nagyon szép látvány lehetett az utcáról, cserébe már minden száraz.

(A képen csak a pólók láthatók, a bugyikat-zoknikat-melltartókat nem komponáltam be...)

Vacsora először a szobában, megettük a maradékokat, aztán még elugrottunk a falu kocsmájába egy salárára, crocetas-ra és egy üved cidra-ra. Majd letámadott minket egy macska 😃

Day 12: Santillana - Comillas

Lassan eljött az idő, hogy este már nem tudom, hogy hívják a települést, ahol épp aludni készülök.

Csodálatosan aludtunk éjszaka a friss ágyban a kis külön szobánkban, reggel a 7 és 8:30 közötti reggeli ugyan korainak tűnt, de este még kitaláltuk, hogy elmegyünk Altamira-ba a barlangrajzokat megnézni. Sajnos taxit nem sikerült kerítenünk, így a visszafogott, de nagy szeretettel előkészített reggelink után kisétáltunk. A hátizsákokat a szálláson hagyhattuk, táska nélkül ez egy nagyon laza fél órás séta volt. Kb 10 percet kellett várni, és már mehettünk is be.

Én az eddigi képek alapján nem tudtam, hogy a rajzok 3-dimenziósak, az alkotó a szikla homorú-domború részeit, de még a repedéseket is belekomponálta a rajzokba. Talán itt se látszik, de megpróbálom.

Ezek természetesen nem az eredeti rajzok, az 1970-es években többszázezres tömegek mentek évente látogatni, míg végül be kellett zárni a barlangot, annyira kezdett leromlani az állapota. Aztán 3D-szkennelték a teljes barlangot, az adatokat még floppy lemezeken mentették el, és irtózatos aprólékosan egy az egyben újraalkották a barlangot. Érzésre most is olyan, mintha barlangba mennénk.

Ez a kis látogatás viszont azt eredményezte, hogy 11:30-kor indultunk, és még volt 22-23 km mára.

Az út amúgy simán ment, tartottunk elég pihenőt, volt uzsi valahol a semmi közepén, ahol egy ház elé egyszerűen ki van téve egy pad:

Aztán pár faluval és templommal később egy másik uzsi.

De kb fél hét volt, mire a szállásra értünk. Itt gyors zuhany, aztán elmentünk a faluba vacsorázni. Sok vendég nem volt, este 8-kor adtuk le a rendelést, 8:25-kor meg már fizettünk is. Finom volt, elég volt, churros majd holnap lesz.

A szálláson találkoztunk pár emberrel, akiket már többször láttunk, dumáltunk még egy sort, de már villanyoltás van, tíz óra, reggel megint 7-től van reggeli.

Ma egyébként egész nap enyhén köd volt, de nem túl hideg, nagyon mesebeli volt így a táj.

Tiszta szerencse, hogy az előrejelzés 20 fokot és ragyogó napsütést mondott 😃

Day 11: Boo - Santander - Barreda - Santillana del Mar

A mai nap igen változatos volt - reggel beszedtük a továbbra is csurom vizes mosást, leadtuk az apartman kulcsát a hegytetőn, konstatáltuk, hogy a kávézó, ahova szerettünk volna menni, zárva van, és elmentünk a Boo-i vasútállomásra. Itt nem jöttünk rá, hogyan lehetne jegyet venni, de már jött is a vonat, és mentünk Zsófinak cipőt venni.

Nagy szerencse volt, hogy rögtön az első boltban nagy volt a választék, és Zsófi talált egy szép és állítólag nagyon kényelmes cipőt - reméljük így is lesz!

Aztán ennek a Santander külvárosába települt bevásárlóközpontnak a szupermarket kávézójában ebédeltünk egy kicsikét.

Innen vissza a vasúthoz, ahonnan Gergő ment Santander központjába majd onnan tovább Bilbao-ba. Jövőre (vagy valamikor azután) folytatjuk 😃 Úgy tűnt, Gergőnek is eléggé bejött a caminózás...

Mi meg Zsófival arra jutottunk, hogy ha már ennyi minden volt ma, akkor kicsit visszább veszünk, és a lehető leghosszabb utat tesszük meg vonattal, így már csak 8 km volt mára.

Aztán beértünk Santillana-ba. Ez a hely mintha a középkor óta semmit nem változott volna, a falu fő utcája így néz ki, és a kép vissza se adja, mennyire tökéletesen rendezett és karban tartott.

A szállásunk egy 17-ik századi kolostorban van, ahonnan 2007-ben költözött ki az utolsó apáca, de a megmaradtak ma is visszajárnak még minden nap beszélgetős imadélutánt tartani a zarándokoknak.

A szállást egy egyesület kezeli, szociális projekt keretében, nekem könny szökött a szemembe, amikor megláttam, hogy az ágyon frissen élére vasalt pamut ágynemű van.

A szobák kétágyasak, az apácák egykori celláit adják ki.

Mi Zsófival mostunk és ruhát szárítottunk délután, közben uzsiztunk a korábban vásárolt nagyszerű sajtokból.

Mire észbekaptunk, már este 7 volt, kezdődött az áhítat, utána vacsora, amire 5 zarándok nevezett be, volt rendes vega kaja is, utána beszedtük a száraz, illatos mosást, aztán irány a szundi. Az órám szerint legfőbb ideje:

Day 10: Playa de Langres - Boo de Pielagos

Megegyezhetünk abban hogy ez az éjszaka volt az eddigi legrosszabb ár-érték arányú. De a kilátás a napfelkeltére nagyon szép volt.

 

A szobánkba késő délután érkező talán lengyel pasi egyrészt már 9-kor mire mi a strandról feljöttünk, bekuckózva próbált aludni, aztán 5-kor felkelt, de mint kiderült nem ment el, csak üldögélt a közösségi térben, így mi a 9-es indulásunkkor még ott hagytuk egyedül a szálláson.

Az első kávéért / reggeliért két órát kellett mennünk, de gyönyörű helyen. Aztán leértünk Somo végtelen hosszú strandjára, ahol hétvégének megfelelően rengetegen sétáltak, egy rakat szörfiskola vonult ki, kutyák rohangásztak, sütött a nap és fújt a szél. 

A strand végén pedig egy kis kávézó várt minket, ahol pörögtek ezerrel, de soha nem fogyott el a tortilla meg a szendvics.

Lehet, hogy nem lett volna hülyeség megnézni a komp menetrendjét, ami Santanderbe ment át, de nem tettük, ennek megfelelően háromnegyed órát kellett várnunk, ahol megettük a maradék bagettünket, kb 30 perccel a reggeli után.

A Santander előtti öbölben rengeteg kis vitorlás edzett, mint a Fertő tavon 😃

A túloldalon némi kavargás következett, egyrészt nem találtuk a katedrális bejáratát, aztán kiderült, hogy a pecsétért valahová máshová kell menni, végül a securitys nő megszánt minket, és megmutatta, melyik oldalsó ajtón kell csengetni.

Eredetileg azt találtuk ki, hogy Santanderből kifelé menet egy-két hév megállónyit vonattal megyünk, mert végig ipartelepen megyünk. Ami majdnem igaz is, közben viszont akadt egy pékség - cukrászda az utunkba, ahol az almás süti konkrétan egy torta negyed cikkelye volt. 

Zsófi közben kinézte a vonat menetrendjét, amire újabb 40 percet kellett volna várni, uh elindultunk inkább gyalog, amúgy is jól esett a séta ennyi kajálás után. Végül pont a vonattal egyszerre értünk arra az állomásra, ahol ki akartunk volna szállni.

A szállás este egy hotelhez tartozó apartman volt, valami viszonylag új építésű városnegyedben, a gond csak az volt, hogy a hotel és az apartman ugyan csak 400 méterre voltak egymástól, de volt ebben kb 50 méter szintkülönbég.

Nem sokkal a szállás előtt még jól bevásároltunk a vasárnap egyetlen nyitva tartó kínai boltban, ahol fürdőruhát is akartunk volna venni, hogy majd a hotel úszómedencéjében pancsoljunk - de a kínai bolt egy évszakkal le volt maradva épp sízokni volt az ajánlat...

De ennivaló volt, amit nagyszerűen elfogyasztottunk a szálláson, meg mostunk kézzel, és reméltük, hogy reggelre talán valami meg is szárad belőle.

Majd lefeküdtünk a kétszobás apartmanban aludni, amiért pont fele annyi pénzt fizettünk, mint a nem túl csodás 8-fős szobában kapott emeletes ágyért előző este.

Day 9: San Miguel - Playa de Langres

Gergő tegnap este nagyon elégedetlen volt a vacsorával, illetve annak árértékével, cserébe ő is, Zsófi is az okosórájuk szerint 100%-os alvást produkáltak. Ennek megfelelően senkit nem zavart reggel, hogy az összes mosott holmi reggelre pont olyan nedves maradt, mint tegnap este volt, ilyen csodálatos díszítéssel a táskánkon indultunk el.

Teljes 300 métert meneteltünk első nekifutásra, majd reggeliztünk, bevásároltunk és üldögéltünk egy sort. Nagyon nem kellett sietni, mert egyrészt rövid volt a mai táv, másrészt szállásunk volt foglalva olyan helyen, ahol nem kellett időre érni.

8 km után tízórai, aztán Camino múzeum egy templomban.

A szállásunk a semmi közepén, egy strand mellett van, azt előre megnéztük, hogy a környéken sehol egy bolt vagy étterem, a szálláson ugyan lehet egyszerű ételeket kapni. De az ebédszünet és az utolsó falu egyetlen nyitott étterme pont egybeestek, így ettünk két hatalmas tál különböző babos egytálételt, meg egy tányér rizottót, a mérethez képest nagyon olcsón.

Mint a jóllakott óvodások sétáltunk aztán végig az utolsó fél órában. 

A szállás közvetlen közelében ilyen a strand.

A sziklaletörés mellett meg egy rakat szörfös busz áll.

A szállás szép, kicsit hiányzik a lelke, de egy éjszakára nagyszerű, még hajszárítót is kaptam. Mondjuk az olyan kiírások, hogy a házba semmilyen ételt és italt nem lehet bevinni, cserébe a néhol a reggeli kávék mellé ingyen adott egy falatnyi becsomagolt piskóta 1€, nem túl életközeli. De nyilván ez már Santander hatása, illetve a tény, hogy ez errefelé nyáron egy irtózatosan felkapott nyaralókörnyék.

Szintén kérdés számomra, mennyire lehet sikeres főszezonban a szörfös-zarándok közös szálláshely, hiszen az egyik csoport akkor megy aludni, amikor a másik épp felkel. Most is nálunk már villanyoltás van, az ablakunk alatt épp helyiek vacsiznak még, fél 11-kor.

Ja, és a nap poénja volt, hogy a Kicsik teljesen komolyan azon voltak képesek összevitatkozni, hogy ki hogyan és hova teszi fel a lépéseket polarsteps-en. A kis lükék, mint kiskorukban 😃 De ugyanolyan hamar túl is voltak rajta.