kedd, április 08, 2025

Day 12: Santillana - Comillas

Lassan eljött az idő, hogy este már nem tudom, hogy hívják a települést, ahol épp aludni készülök.

Csodálatosan aludtunk éjszaka a friss ágyban a kis külön szobánkban, reggel a 7 és 8:30 közötti reggeli ugyan korainak tűnt, de este még kitaláltuk, hogy elmegyünk Altamira-ba a barlangrajzokat megnézni. Sajnos taxit nem sikerült kerítenünk, így a visszafogott, de nagy szeretettel előkészített reggelink után kisétáltunk. A hátizsákokat a szálláson hagyhattuk, táska nélkül ez egy nagyon laza fél órás séta volt. Kb 10 percet kellett várni, és már mehettünk is be.

Én az eddigi képek alapján nem tudtam, hogy a rajzok 3-dimenziósak, az alkotó a szikla homorú-domború részeit, de még a repedéseket is belekomponálta a rajzokba. Talán itt se látszik, de megpróbálom.



Ezek természetesen nem az eredeti rajzok, az 1970-es években többszázezres tömegek mentek évente látogatni, míg végül be kellett zárni a barlangot, annyira kezdett leromlani az állapota. Aztán 3D-szkennelték a teljes barlangot, az adatokat még floppy lemezeken mentették el, és irtózatos aprólékosan egy az egyben újraalkották a barlangot. Érzésre most is olyan, mintha barlangba mennénk.


Ez a kis látogatás viszont azt eredményezte, hogy 11:30-kor indultunk, és még volt 22-23 km mára.

Az út amúgy simán ment, tartottunk elég pihenőt, volt uzsi valahol a semmi közepén, ahol egy ház elé egyszerűen ki van téve egy pad:


Aztán pár faluval és templommal később egy másik uzsi.





De kb fél hét volt, mire a szállásra értünk. Itt gyors zuhany, aztán elmentünk a faluba vacsorázni. Sok vendég nem volt, este 8-kor adtuk le a rendelést, 8:25-kor meg már fizettünk is. Finom volt, elég volt, churros majd holnap lesz.
A szálláson találkoztunk pár emberrel, akiket már többször láttunk, dumáltunk még egy sort, de már villanyoltás van, tíz óra, reggel megint 7-től van reggeli.

Ma egyébként egész nap enyhén köd volt, de nem túl hideg, nagyon mesebeli volt így a táj.

Tiszta szerencse, hogy az előrejelzés 20 fokot és ragyogó napsütést mondott 😃

Nincsenek megjegyzések: